"Amire vártam, bejött: megérkeztem a pusztába. A célállomás félúton Szentes és Hódmezővásárhely között, Mindszentpuszta volt. Leszálltam a távolsági buszról, körbemeresztettem a szemem, s míg elláttam, végtelenbe vesző messzeségbe tűnően terült el a sík táj. Napellenkezőként használva kezemet, keretezve, mint kép mélyült el a délalföldi rónaság. Ez az! Nekem, vérbelien városi, aszfalton szocializálódott bölcsészhallgatónak ez volt az első személyes kapcsolatom a pusztával.
Éppen a megállóban, ahogy kell, volt egy kocsma. Bementem, és a keményre döngöld földpadlós vendéglátó-ipari helyiség pléhlemezzel bevont söntéspultjánál, nem ismerve a helyi szeszfelhozatalt, biztos, ami biztos, kértem egy féldekás unikumot. Pusztai welcome drink.
Nem vakra indultam. Körbekérdeztem rokont, ismerőst, kinek van kontaktja egy pusztai juhászhoz, merthogy én szociolingvisztika szeminárium okán, tájnyelvkutatási szándékkal egyfelől, városi lévén a természettel és a benne élővel szeretnék találkozni, másfelől. Addig-addig tudakozódtam, amíg valaki azt mondta: Balázs bácsi Mindszentpusztán, ő a te embered, itt a címe, írj neki, amilyen kedves ember, biztos örömmel fogad. Egy levelezőlap oda, egy vissza, kész-passz.
