Hajnali csoda: a túzokdürgés

2015. március 30. 16:27 - HriczElvira

A túzokdürgés első fázisa március közepén kezdődött. A kakasok ilyenkor még csoportokban járnak, de már elkezdték jellegzetes násztáncukat. Peckesen lépegetnek, faroktollaikat hátukra vetik, szárnyaikat úgy forgatják ki, hogy egész megjelenésük kibomlott fehér rózsára emlékeztet. Bajusztollaik a labdányira felfújt torokzacskó miatt az égnek merednek, nyakuk két oldalán kékes sávban előtűnik a bőrük. Ide-oda, körbe-körbe tipegnek, közben kifordított szárnyaik fel és alá himbálóznak, miközben a felfújt torokzacskó csak közelről hallható, buffanó hangot hallat. A dürgés bonyolult szertartás, melynek célja a tojó csalogatása.

kakas_teljes_durgesben_lead_motkob_03_25.jpgKakas teljes dürgésben, fotó: Motkó Béla, forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága

A tojók ezekben a napokban még szintén csapatokban járnak (tavalyi fiókáikkal együtt). Egy-két héten belül azonban a tojók és a kakasok csapatai is szétbomlanak, s elkezdődik az igazi túzokdürgés. Ilyenkor a kakasok egyenként, egymástól több száz méterre elfoglalják önálló dürgőhelyüket. Erre általában a nyílt gyepek, lucernaterületek a legalkalmasabbak, mert itt messziről látják, ha veszély közeledik. Elkezdik násztáncukat, a tojók pedig felkeresik a nekik tetsző hímeket, hogy párosodjanak velük.

A túzokdürgés megfigyelésére a hajnali és a késő délutáni órák a legalkalmasabbak, március 25 és április 25 között a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai gyalogos és terepjárós szakvezetéses túrákat is szerveznek, előzetes bejelentkezés alapján. A megfigyeléshez nagy teljesítményű teleszkópokat, távcsöveket biztosítanak, melyeknek segítségével egészen közelről figyelhetjük meg a nagy madarak látványos násztáncát.

tuzokles_sza_03_25.jpgTúzokles, fotó: Széll Antal, forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága

 

Kiváló alkalom nyílik a túzokdürgés megtekintésére a Réhelyi Látogatóközpontban meghirdetett "Húsvéti hosszú hétvége" című program keretében. A résztvevők szakvezetést igényelhetnek a túzokles mellett a tanösvény túrára, éjszakai csillagtúrára, vagy akár kézműves- és gyógynövényes foglalkozáson bővíthetik ismereteiket. A látogatóközpont komfortos szálláshelye tökéletes táborhely Dévaványa tágabb környékének bejárásához is, hiszen a közelben található a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely, illetve a tavaly Szarvason megnyitott Körösvölgyi Állatpark is.

A szervezők kérése, hogy a túzokles-túrákra legalább a tervezett időpont előtt két nappal jelentkezzenek Szélné Sándor Katalinnál a 06-30/445-2409-es telefonszámon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr847320374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása