A Szegedi Olimpiai Központ

2013. május 27. 16:42 - HriczElvira

A Maty-éri versenypálya, hivatalos nevén a Szegedi Olimpiai Központ a világ egyik legjobb adottságaival rendelkező kajak-kenus és evezős sportlétesítménye. A majdnem 2 és fél kilométer hosszú, 130 méter széles pálya a legrangosabb nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas. A kajak-kenu és evezés mellett más sportágak edzőtáborainak is kiváló helyszíne, sőt az olimpiai központ a szabadidő-sportolókat is várja.

maty-ér.jpg

A Szegedi Olimpiai Központ a világ egyik legjobb kajak-kenus létesítménye. Minden tekintetben megfelel a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség előírásainak, így nem csoda, hogy a sportág számos világversenyét itt rendezték az elmúlt 10-15 évben. A 40 hektáros vízfelületen a nemzetközi előírásoknak megfelelő, evezős indítópontonnal és négy sor, kilenc elemből álló rajtgéppel felszerelt versenypályát lehet kialakítani.

A kajak-kenun kívül azonban más sportágak versenyeinek és edzőtáborainak a lebonyolítására alkalmas a Szegedi Olimpiai Központ: evezés, sárkányhajó, görkorcsolya, hosszútávúszás, duatlon, triatlon, kerékpár, vízisí és horgászat.

A vízparti motel kényelmes szállást nyújt a sportolóknak, a 10 akadálymentes szobában 30 para sportoló elhelyezése is megoldható. Az akadálymentes lejáró számukra is lehetővé teszi a biztonságos vízre szállását. Az edzőtáborok idején rajtgépes edzésekre is lehetőség van!

A mozogni, sportolni vágyó vendégek részére 1 sárkányhajó, 4 páros és 2 egyes túrakajak, valamint 2 indiánkenu áll rendelkezésre. A hajókat a versenypálya egész területén lehet használni, betartva a pálya házirendjét. Teniszezni a pálya területén lévő műfüves pályán lehet.

Emellett kiválóan felszerelt konditerem várja az olimpiai központ vendégeit. A hajók bérléséhez, a teniszpálya és a konditerem használatához előzetes bejelentkezés szükséges.

Maty-éri események

A Szeged melletti Maty-ér az idei versenyszezonban is igen népszerű, hiszen számos kajakos, kenus, evezős és sárkányhajós viadalt rendeznek az olimpiai vízicentrumban. 

KAJAK-KENU
Május 10–12.: I. gyorsasági és parakenu-világkupa.
Május 24–26.: I. felnőtt gyorsasági és parakenu-Európa- és világbajnoki válogató, egyben ifjúsági rangsoroló.
Június 7–9.: ifjúsági és U23-as Európa- és világbajnoki válogatóverseny.
Július 5–7.: ifjúsági és U23-as világbajnoki, parakenu világbajnoki válogatóverseny, vidékbajnokság.
Július 18–20.: II. felnőtt gyorsasági és parakenu világbajnoki válogató, masters magyar bajnokság.

SÁRKÁNYHAJÓ
Július 24–28.: 11. IDBF-világbajnokság.
Augusztus 10.: Sárkányhajó roadshow.

HORGÁSZAT
Június 2. Megyei Egyéni Bajnokság, Megyei Női Bajnokság, Megyei Gyermek, Ifjúsági, Utánpótlás Bajnokság, Megyei Veterán Bajnokság, Megyei Mozgáskorlátozott Bajnokság
Június 30. Családi Horgászverseny (K-Fish)
Július 13-14. OHCSB I-II.
Szeptember 27-28-29. Klubcsapatok Országos Bajnoksága
Szeptember 28-29. Mozgás-és Látássérültek OB

Tudta-e?

  • A Maty-ér is Tisza!
  • Minden évben az algyői főcsatornán keresztül 500 000-700 000 köbméter Tisza vízzel pótolják az elpárolgó vízmennyiséget.
  • Az ideális vízszinthez 2 millió köbméter víz szükséges.
  • A Maty-éri tározó az ország egyik legnépszerűbb versenyhorgász helyszíne.
  • Esküvő az Olimpiai Központban? Igen! Évente 8-12 fiatal pár mondja ki a boldogító igent, esetenként a pályán lévő pontonok egyikén.


További információk és regisztráció:

zsmarki@matyer.mnsk.hu, vary@matyer.mnsk.hu, szovics@matyer.mnsk.hu
Telefon: +36 62 541 028
Olimpiai Központ honlapja
Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr655320639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása