Újra Merci gyárlátogatás

2014. november 07. 14:11 - HriczElvira

Úgy tűnik, továbbra is akkora az érdeklődés a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának látogatására, hogy a 2015. első félévére nyitott időpontok is beteltek, a második félévre pedig még nem nyitották meg a regisztráció lehetőségét. Hogyan juthatunk be mégis a Merci-gyárba? Egyszerűen! és még pajszer sem kell!

_mercedes-benz-cla-kecskemet-600x399.jpg

2014. november 25-én és december 2-án a kecskeméti Hotel Három Gúnár Mercedes-Benz gyárlátogatást szervez! 

Elhelyezés kétágyas standard szobában, bőséges büféreggelivel. 2014. november 25-én vagy december 2-án délelőtt a Mercedes-Benz Kecskeméti Gyár látogatása ( 2 órás ) idegenvezetővel, oda – és visszaszállítással, utána háromfogásos ebéd a Három Gúnár Étteremben. A tartózkodási idő alatt az alap wellness szolgáltatásokat (jacuzzi, gyerekpancsoló, szauna, gőzkabin) térítésmentesen vehetik igénybe. Igény szerint fürdőköpenyt biztosítanak. A szálloda területén ingyenes WIFI. ÁFA. A többi fizetési eszköz mellett SZÉP-kártyát is elfogadnak!

Fontos tudni! A Mercedes-Benz szabályzata szerint 12 év alatti gyermekek nem léphetnek be a gyár területére. 18 év alatti látogatók esetében a törvényes képviselő aláírásával ellátott hozzájáruló nyomtatvány kitöltése szükséges a látogatás megkezdése előtt. 

Mercedes-Benz.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr376875093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása