Nagy Virág Cukrászda és Deja Vu Fesztivál

2016. május 30. 12:26 - HriczElvira

Már tudom, hol fogok fagyizni hétvégén! De az is lehet, inkább megkóstolom azt a 2016 szeletes gigantikus tortát, amit a nyitás alkalmából kóstolhatnak meg az érdeklődők. Már ha jut belőle…

Mert az, hogy végre, 6 és fél év után 2016. június 3-án 16.00 órakor újra kinyit a szegedi Nagy Virág Cukrászda, akkora esemény, amire biztosan rengetegen lesznek kíváncsiak! Az önkormányzat tulajdonába került ingatlan üzemeltetésre a Kis Virág Cukrászdát és működtető Gyuris László mestercukrász, az A Capella Cukrászda tulajdonosa pályázott sikeresen.

nagy_virag_nyitas_elott_1_resize.jpg

nagy_virag_nyitas_elott_2_resize.jpgNyitás előtt a Nagy Virág Cukrászda - fotó: Zombori Zsuzsanna

Visszaszerezték és felújították az eredeti berendezéseket, csillárokat, tükröket, székeket, kanapékat és asztalokat is, felújították a díszítőelemeket, a stukkókat és freskókat – aki belép, a korhű cukrászdába, az 1920-as évek hangulatában találja magát. Felújították a Zöld Szalont is, amelyet rendezvényteremként hasznosítanak majd.

A megnyitó után pedig már át is megyünk a Tisza másik oldalára, mert 17.00 órától kezdődik az egész hétvégés retro buli, a Deja Vu Fesztivál a Partfürdőben! A hazai és külföldi slágergyárosok közül ismét itt lesznek a legnagyobbak, mint például a Kozmix, a TNT, az Ámokfutók, a Kerozin, a Splash! vagy Ice MC, Corona, a Fun Factory, Dr. Alban és a Rednex – és a fellépők sora még korán sem végleges ezzel! A részletes program és minden más tudnivaló a fesztivál FB-oldalán elérhető, ahol onl-line jegyet is tudtok venni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr908757864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.