Ben Hur és a világbajnokság

2015. február 02. 14:28 - HriczElvira

A 2016-ra ígért Ben Hur remake-ben profikra bízzák a lovas jeleneteket, a filmkészítők pályázat útján keresték hozzá a legjobb szakembereket, akiket nálunk találtak meg. Juhász László négyesfogathajtó világbajnok, és fia, a fogathajtó és kaszkadőr ifj. Juhász László nyerte el a megvalósítást, akik magyar lovakat kerestek a feladathoz. A Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. ügyvezetője, Pap István elmondta, hogy Ben Hur forgatásán többféle színű lovakat kerestek, feketékre is szükségük volt. Európában a fríz és a nóniusz felel meg a kritériumoknak. A mezőhegyesi lovak már a nemzeti vágtán is kiválóan szerepeltek, korábban is versenyeztek, bizonyítottan alkalmasak speciális feladatokra, így filmforgatásra is.

Mezőhegyesi nóniuszok, forrás: beol.hu

Messze földön híresek az itteni nóniuszok, néhányuk Münchenben a Krone Cirkuszban öregbítik a mezőhegyesi lótenyésztés hírnevét, de szerepeltek már svéd reklámfilmben is.

Az eredetileg hadseregben, mezőgazdaságban, szállításban való hasznosításra kitenyésztett lófajta manapság a versenysport mellett a rekreációban és speciális megbízásokban jeleskedik, például a készenléti rendőrség lovai is innen származnak. Erős idegrendszer, szervezeti szilárdság jellemzi őket, jól viselik a civilizációs ártalmakat, könnyen alkalmazkodnak.

A Ben Hur híres lovasjelenetét látva próbálhatjuk elképzelni, micsoda hatalmas munka vár most a kiválasztott lovakra és trénereikre:

A speciális feladatok mellett viszont a legnépszerűbb terület, ahol a mezőhegyesi nóniuszok teljesítenek, a sport. A tenyésztés mellett ki is próbálják a lovakat, versenyeztetik. Az idén július 17-19. között Mezőhegyesen rendezik meg az egyes, kettes és négyes fogathajtó nemzetközi minősítő versenyt, a kettes fogatok világbajnokságára itt jelölik majd ki a magyar keretet.

Emellett magyar kezdeményezésre a Nemzetközi Lovas Szövetség kidolgozta a fiatal lovak (5-6-7 évesek) világbajnokságának a lebonyolításához szükséges szabályzatot. A FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára idei házigazdája Mezőhegyes lesz 2015. szeptember 24-27. között.

Forrás: beol.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr747132959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása