Fotózz Máté Bence leseiből!

2014. március 21. 10:30 - HriczElvira

Mint ahogyan már korábban beszámoltunk róla, Máté Bence természetfotós 2013. novemberében ismét elnyerte az Év Természetfotósa címet, akinek Tányérajkúak című képéért egyúttal Az Év Természetfotója díjat is odaítélték.

A pusztaszeri fiatalembernek az elmúlt évek során számtalan nemzetközi elismerésben volt része. Máté Bence honlapján Dr. Kalotás Zsolt természetfotós, a naturArt alapító elnöke így mutatja be őt:

"2000-ben - első ízben - elnyerte a naturArt Év természetfotósa pályázatán az „Év Ifjú Természetfotósa” címet, majd 2001-ben első alkalommal került be a ”Wildlife Photographer of The Year” pályázat kiállításának kiválasztott fotói közé. (...) A BBC világpályázatán 2002-ben már az „Év Fiatal Természetfotósa-díjjal” jutalmazzák munkáját, 2005-ben elnyerte a legfelkészültebb 26 év alatti természetfotósnak járó Eric Hosking-díjat, amit 2007-ben megismételt. Közben itthon öt alkalommal volt az „Év ifjú természetfotósa”, majd, amikor „kiöregedett” ebből a kategóriából, a naturArt pályázatán 2006-ban elnyerte az „Év természetfotósa” fődíjat. Képei alapján 2005-ben Európában az „Év madárfotósának” választották. Még mindig a legifjabb tagja a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt) és a Magyar Fotómuvészek Szövetségének is. 2006-tól vállalkozóként madárfotós turizmus szervezéséből él. Világraszóló eredményei alapján mindenhol ismerik nevét, ahol természetfotózással foglalkoznak. Eredményei megalapozták vállalkozásának sikerét is. Jellemző módon ma sem ül babérjain. Újabb és újabb madárfotós-lesek tervezésével, készítésével foglalkozik itthon Magyarországon, és ma már külföldön is. Nyugodtan kijelenhetjük, hogy ma Máté Bence a mind elismertebbé váló magyar természetfotózás legkiemelkedőbb alakja, vagy ha úgy tetszik: „vezérhajója”."

Fotószezon áprilistól

A Bence-tanya a Kiskunsági Nemzeti Parkban, pusztai, erdei és vízi élőhelyek hármas találkozásánál épült. A legközelebbi településtől 7 kilométerre áll, mégis van benne áram és internet. Egyszerre három fotós számára nyújt kényelmes elhelyezést. A tanyához 14 kiépített les tartozik, melyből 10 a tanya 2 kilométeres körzetében található. A fő fotószezon április 20-tól július 15-ig, a rétisas és egerészölyv szezon december és február között tart.

Főszezonban hat teljes nap alatt 30 különböző madárfaj ideális körülmények közti fotózási lehetőségét garantálják, kínálatukban többek között a szalakóta, sárgarigó, gyurgyalag, kakukk, kanalas gém, üstökös gém, bakcsó, réti sas, héja, karvaly és meggyvágó fotózása is szerepel.

"Érezni, hogy nem megismételhető" - Máté Bence természetfotós

Vízparti les

A les a nádszegélyben helyezkedik el, ahová a nap bármely szakában a madarak zavarása nélkül lehet bemenni. Vízi madarak, elsősorban gémfélék fotózására alkalmas. Az elé épített mesterséges szigetnek és a nagy üvegablaknak köszönhetően valóban testközelből fotózhatók a madarak. A les a farmtól 5 kilométeres autózással, majd 400 méteres gyaloglással (melyből 250 méter nádfolyosón keresztül vezet) érhető el. A les előtt kb. 15 méteres sugarú körben kialakítottak egy szigetet, melynek közepén egy kb. 30 m2-es vízfelület van. Ebbe esetenként halakat tesznek, ami rengeteg halászmadarat vonz. A közel halászó madarak könnyen észreveszik a világos felületeket, ezért szükséges sötét színű teljes külső ruházat (a zoknit is beleértve). A napkelte jobbra, szembe, a napnyugta pedig balra, hátra van. Konzerv ételekkel és itallal felszerelt les, alkalmas az éjszakázásra.

Szürke gém (Máté Bence - hidephotography.com)

Szalakótás les

3 les alkalmas a fokozottan védett szalakóta fotózására. A kihelyezett odúkban 2006 óta három pár költ. Mozgalmas életüket két hónapon keresztül fotózhatjuk az odúk elfoglalásától a nászon, fiókanevelésen keresztül a fiókák kirepüléséig. A lesek 20, 300, és 600 méteres távolságban vannak a farmtól, autóval mindegyik megközelíthető. A szalakóták április végén érkeznek vissza telelőterületükről és azonnal meg is kezdik a fészkelésre alkalmas költőládák elfoglalását. a nap nagy részét az odú körül töltik és védelmezik azt bármilyen más rivális madártól. A revírfoglalás időszakában nagyon agresszívek, gyakran láthatunk a levegőben vérre menő küzdelmeket. A párzás időjárástól függően május 8-20. között történik. A madarak nászidőszakban, a reggeli órákban a legaktívabbak. Miután a tojó lerakta az utolsó tojást (kb. május 20.) párjával felváltva ülnek a fészken. A kotlási idő 20-22 nap. Ez fotós szempontból csendesebb időszak, több időt kell a lesben tölteni egy-egy jó képért. A fiókák körülbelül június 10-én kelnek ki és ettől kezdve egy hónapon keresztül ismét mozgalmas az élet.

Szalakóta (Máté Bence - hidephotography.com)

Magasles

A tanya udvarában épített magasles jó lehetőség számos nehezen fotózható madárfaj, mint például a kakukk, sárgarigó, vörös vércse, szalakóta fotózására. A les vízi, erdei és pusztai élőhelyek találkozásánál van. Néhány darab akácfa veszi körül, melyeknek csúcsában gyakran pihennek meg madarak. A les körül elhelyezett odúkban 2007 óta egy vörös vércse pár és 6-8 pár seregély pár költ. Április 15-től a vércsék folyamatosan az udvar közelében tartózkodnak, méterekről fotózhatjuk életüket. A torony több szalakótapár revírjébe is beleesik, ezért májusban naponta látogatják a beszállóágakat, csakúgy, mint a kakukkok és a sárgarigók is. 2-4 pár gyurgyalag fészkel a tanya udvarában, amik előszeretettel vadásznak a fák csúcsairól. A legfőbb fotózási irány dél, ezért hajnalban oldalfényt, majd ellenfényt, délután pedig direktfényekben fotózhatunk.

Vörös vércse (Kiss Ágnes - hidephotography.com)

Itatók

A vendégek körében legkedveltebb helyszínek az itatók. Fajgazdagságuk és akciódússáguk minden madárfotós számára felejthetetlen élmény. Tavaszi időszakban egyetlen délutánon több mint 15 madárfaj 300-nál is több egyede jön ezekre a helyekre szomját oltani és fürdeni. Hat különböző itatón nyílik lehetőség erdei madarak fotózására. A helyszínek aktivitása rendkívül változékony. A madarak éves aktivitása nászidőszakban, áprilistól júniusig a legnagyobb. Egy-egy tavaszi délutánon nem ritka, hogy 500 egyednél is több madár jön szomját oltani. A rövidebb távú aktivitási ciklus az időjárástól függ. Kisebb a mozgás esőben, szélben és nagy melegben. A nap bármely szakában látogathatóak a lesek.

Seregély (Máté Bence - hidephotography.com)

Vörös mókus (Máté Bence - hidephotography.com)

Körles

Ez a leshely Közép-Európa egyik legnagyobb gémtelepe mellett van, mindössze 70 méterre hazánk legnagyobb szerecsensirály telepétől. A legtöbb gém és kócsagfaj jól fotózható belőle. A körles két km-re van a tanyától, viszont a tavak miatt csak 15 km-es autóúttal és másfél km-es gyaloglással közelíthetjük meg. Az utolsó 60 méter egy nádszövet folyosóban vezet, ami eltakar minket a madaraktól. A faház röpképek készítésére a legalkalmasabb. Állva és ülve egyaránt jól swenkelhetők a repülő madarak. A gyors helyváltoztatás miatt ajánlott stabilizátoros és autófókuszos felszereléssel kézből fényképezni. 70 méterre van egy mesterséges sziget, melyen minden évben 120 pár szerecsensirály és 800 pár dankasirály költ. A 120 hektáros tó nagy része nádas, ami 800 pár gémnek és kócsagnak ad otthont.

Nagy kócsag  (Máté Bence - hidephotography.com)

"Sasfészek"

A legnagyobb és egyben a legkiszámíthatatlanabb európai ragadozó madár a rétisas, december és február között jó eséllyel fotózható ebből a rejtekhelyből. A földbe ásott les teteje csak 60 cm-rel emelkedik a föld fölé. A madarak zavartalansága miatt csak sötétben szabad a területen mozogni. A réti sasok aktivitása nem kiszámítható. A sasok folyamatosan a területen mozognak, és gyakran órákig ülnek egy helyben a lestől 100-300 méter távolságban, amíg végül elénk jönnek táplálkozni, vagy elrepülnek. Nagyon fontos a szabályok betartása, mert egyébként a sasok könnyen bizalmatlanná válnak a lessel szemben. Egyébként akár 1 méteres távolságból is fotózhatjuk őket, ami ekkora üvegfelületen keresztül feledhetetlen élményt nyújt! Az esetek 70%-ában 5 lesben töltött nap alatt 20 méteren belülről tudunk fotózni sast.

Réti sas  (Máté Bence - hidephotography.com)

Gyurgyalaglesek

Európa egyik legszínpompásabb madara a gyurgyalag, könnyűszerrel fotózható mobil lesekből. A tanya udvarában 2006 óta 2-4 pár fészkel. A gyurgyalagok május 10-15-én érkeznek a kertbe és rögtön birtokba is veszik a legjobb homokfalakat. Június elejéig kaparják fészkeiket és közben az utolsó tojás lerakásáig naponta többször párzanak. Sokat ülnek a madarak a lesek előtti beszállóágakon, a hím folyamatosan táplálékot hord a tojónak. Tojásaikat június elejétől 1-3 naponként rakják le, a kotlást már a fészekalj teljessé válása előtt megkezdik, ezért a fiókák eltérő fejlettségűek és ennek megfelelően nem egyszerre repülnek ki. A kotlási idő 20-22 nap, amikor ritkábban ülnek ki az ágakra, míg a fiókák kb. 30 nap alatt, kb. július 20-ára érik el röpképességüket. A kotlásban és a fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz.

Gyurgyalag (Markus Varesvuo - hidephotography.com)

Ölyvetető

A tanya udvarában, kényelmes, árammal fűtött lesből fotózhatjuk, amint nagy csatákat vívnak az egerészölyvek a kihelyezett táplálékért. Az időjárástól függően novembertől februárig hússal etetik az ölyveket. Az etető csak 5 °C alatt működik jól. Amikor a tájat hó fedi, és fagypont alá süllyed a hőmérséklet, 10-15 egerészölyv jár az etetőre naponta. 1-1 madár közel fél órát tölt el az evéssel, és nagyon nehezen tűri, ha a közelében még más ölyvek is szeretnének enni a táplálékból. A legnagyobb forgalom a délutáni órákban van, amikor az ölyvek gyakran több időt töltenek el a táplálék védelmezésével, mint az evéssel. A sikeres fotózásért csak akkor tudnak garanciát vállalni, ha a hőmérséklet napközben is 0 °c alatt marad.

Egerészölyv (Kudlich Zsolt - hidephotograpy.com)

Források:
www.matebence.hu
hidephotography.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr25812807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.