Kalandjaink "Odalent"

2016. május 30. 10:37 - HriczElvira

Ez az „Odalent” olyan sejtelmesen hangzik, hogy már régen elhatároztuk, hogy bármi legyen is ott, mi egyszer lemegyünk… Aztán – mintha meghallották volna a gyulai TDM-ben dolgozó kollégák, - kaptunk tőlük egy vouchert, hogy próbáljuk ki a kiszabadulós játékot.

Ez a hely valóban egy pince, már a lejutás is kalandos, főleg ha az ember lánya munka után irodai szettben indul neki a nagy próbának. Aztán közölték, hogy 60 percünk van kijutni. Arra gyorsan rájöttünk, hogy egy számsort kell keresnünk, ami az ajtónyitó kódja lesz, de hogy a sok kacat között erre hogyan bukkanunk rá, hirtelen ötletünk se volt.

Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, nekiálltunk hárman háromfelé feltúrni a helyiséget. Közben kódfejtős filmek trükkjei után kutattam az agyamban és próbáltuk összerakni, hogy mi lehet az, amiket találunk itt-ott elrejtve. Aztán, mikor már úgy éreztük, hogy mi vagyunk a legnagyobb királyok és félidőnél megvan a kód, jött egy csavar az egészben és rá kellett döbbennünk, még nem tartunk sehol. Ahhoz képest, hogy semmilyen ijesztgetős hanghatás nincs, alapjáraton nem vagyunk klausztrofóbiások és az elején tisztáztuk, hogy ha nem találjuk meg a kódot, akkor is ki fognak engedni, kb. a 40. percnél már a fülünkön folyt ki az adrenalin, annyira izgultunk, hogy képesek leszünk-e kijutni önerőből.

Végül a kiszabott előtt 3 perccel meglett, amit annyira kerestünk, az örömtől úgy ugráltunk, mint a kisgyerekek. És elöntött minket az a jó érzés, hogy mennyire jól tudunk együtt, csapatként dolgozni – az iroda falain kívül is.

Köszönjük a lehetőséget a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft-nek és az Odalent csapatának!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr118757820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása