Turizmus Világnap és Szent Mihály ünnepe

2014. szeptember 25. 16:35 - HriczElvira

WTD2014.jpgA Turizmus Világnapján, szeptember 27-én az egész világon együtt ünneplik a turizmust, és mindazt, amit az utazásnak köszönhetünk. Hazánkban 2011 óta fog össze a szakma, hogy ezen a napon apró meglepetéssel, akciókkal, programokkal kedveskedjenek a vendégeknek. Az idén háromnaposra bővül az ünnep és 26-ára és 28-ára is kiterjesztik az akciójukat a szolgáltatók.

Ez a hétvége a Szent Mihály-nap jegyében is telik. Itthon vagy! - Magyarország, szeretlek! címmel idén is egész napos műsorfolyammal várja az érdeklődőket a közmédia Szent Mihály napja alkalmából. Szombaton az M1-en és a Duna World-ön reggel kilenctől estig tart a műsorfolyam; a Kossuth rádió délelőtt és délután ad élő közvetítést, illetve A Hely című műsor is jelentkezik.

20 település számtalan programját gyűjtöttük össze, válasszanak és ünnepeljék együtt a szakmával a Turizmus Világnapját, melegedjenek meg a Szent Mihály napi máglyák mellett!

Békéscsaba – ahol velünk is találkozhat

A szombati II. Halfőző verseny elsősorban az elfeledett hagyományos csabai halételekre kívánja felhívni a figyelmet, hiszen a köztudatban Békéscsaba a kolbász városa, nem elhanyagolhatóak a környék élővizei, telepített bányatavai és a város határában elterülő rétek, melyek a csabai ember számára a mai napig fontos halforrás. Napjainkban elsősorban a hobbihorgászok fogják a halat akár a városközpontban húzódó élővíz-csatorna partján is, de a régi időkben a betelepített szlovákság számára a halételek forrásai voltak. A program gerincét a halfőző verseny adja, melyet bemutató főzésekkel, vásárral, családi programokkal és a Békés Megyei Agrárkamara kísérő programjaival, valamint Békéscsabáról lévén szó Munkácsyhoz kapcsolódó programokkal, kolbász és pálinkakóstolóval színesítünk. Este táncházzal várjuk a tábortűz köré a város lakosságát. 20.30 órakor fellobban a Szent Mihály-napi tűz.

A rendezvényen részt vesz a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága is. Keressen bennünket!

Ópusztaszer

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban szeptember 27-én mini Feszti-körképet illetve képeslapot kapnak a vendégek a belépőjegyük mellé.

Szarvas

Az Ezüstszőlőben található Sárarany Szalmaportán 27-én családi napot tartanak, ahol a látogatók találkozhatnak a Körösmenti TDM munkatársaival is. A helyszínre előzetes bejelentkezés alapján elektromos kisbuszt is indítanak. 28-án 18.00 órától a Szarvasi Vízi Színházban a Szent Mihály napi tradícionális tűzgyújtás keretében különleges üvegzongorán hallgathatjuk meg Violet: Szerelmi történetek előadását és átadják a vízi szökőkutat.

Orosháza

Gyopárosfürdőn 27-én 14.00 és 16.00 órától ingyenes vízitorna, 15.00 és 17.00 órától pedig szaunaszeánsz lesz. A részvételre előzetesen regisztrálni kell. Orosháza főterén 19.30-tól Danny Blue mentalista showja, majd 20.30-tól fáklyagyújtás lesz és 150 gyertyás lampiont eresztenek el a főtér csarnokában.

Szeged

A Szegedi Tourinform 27-én 10.00-12.00 óra között ingyenes városnéző sétával kedveskedik az érdeklődőknek.

Kecskemét

Szeptember 27-én  a Tárt Kapuk program keretében 10.00-18.00 óra között ingyenes belépéssel, tárlatvezetéssel, foglalkozásokkal, multikulturális eseményekkel várják a látogatókat tíz kecskeméti múzeumban és művészeti műhelyben. A helyszínek között muzeális Ikarusz buszokkal vándorolhatnak az érdeklődők. 10.00-17.00 óra között Retro buszos városnézést is szerveznek, a régi járművek szerelmesei idegenvezetéssel gyönyörködhetnek a város nevezetességeiben. A Népi Iparművészeti Gyűjteményben, a Szórakaténusz Játékmúzeumban és a Bozsó Gyűjteményben „Kecske is, káposzta is” elnevezéssel Kecskemét nevéhez köthető ételbemutatót tartanak. A Kossuth téren hagyományos Garabó Vásárt, a Szabadság téren családi napot tartanak, ugyanitt fényfestésben is gyönyörködhetünk. A tűzgyújtásra 20.30 órakor a Kossuth téren kerül sor.

Pálmonostora

A pálmonostori Kiss Tanyára érkező csoportok, baráti társaságok 2014. szeptember 27-én 8:30-kor térítésmentesen tekinthetnek meg egy látványos és izgalmas lovasbemutatót.

Szintén kedvező ajánlattal várja a vendégeit a Chy-Kara Farm Vendégház. A Turizmus Világnapján, azaz szeptember 27-én 20% kedvezménnyel tölthetnek el egy hétvégét szállásukon. Továbbá azok, akik szeptember 27-én foglalják le szállásukat a Chy-Kara Farm Vendégházban az október 23-i hosszú hétvégére, 2=3 akcióban, két éjszaka áráért három felejthetetlen éjszakát tölthetnek el a szálláshelyen.

Kiskunfélegyháza

A Kiskun Múzeum egész napos programmal, a II. Mihály-napi forgataggal várja a vendégeket. A programok közt többek között mesterségek udvara, kézműves foglalkozás, népi játékok, tárogató-előadás, múzeumi piknik, lópatkolás, gyerekprogramok, népzenei sokadalom várja. 20.30 órakor sor került a pásztortűz-gyújtásra.

máglya.jpg

Szeptember 27-én a Kettesben Vendégházban megszálló vendégeket tájjellegű meglepetés étellel, valamint különleges, alföldi baracklekvárral töltött palacsintával kedveskednek a vendéglátók.  A nagyobb társasággal érkezőket a Kamilla Vendégházban várják, ahol meglepetésként szintén megkóstolhatják a dél-alföldi gasztronómiai különlegességeket. 

Bugac

A bugaci Cinege Vendégház a szeptember 27-én megszálló vendégeit házi (saját kertben termett) körtepálinkával és kemencés lángossal várja.  2 vagy 3 éjszakás szállás foglalása esetén a vendégeket egy lovas kocsis túrára invitálják a homokbuckák közé, a védett "Farkasordító" domb megtekintésével.

A Bugac Puszta Kft 20 % kedvezményt biztosít a lovasprogram árából azoknak az érdeklődőknek, akik a www.bugacpuszta.hu weboldalról letölthető kupont felmutatják ezen a napon.

Baja

Baján ezen a hétvégén tartják a Bajai Újbor Fesztivál és Gemenci Természeti Napokat. A belvárosban a borvidék borászai kóstoltatják primőr boraikat, pénteken néptánccsoportok fellépése, szombaton megyei értékmustra és vásár, szüreti felvonulás, szombaton és vasárnap pedig színpadi programok, bácskai ízek kavalkádja várja az érdeklődőket. A Gemenci Természeti Napok keretében szombaton és vasárnap kiállítások, a „Szelfizz Gemencen” lézeres lövészet és az erdei vasút modelljének bemutatása lesz, ezen kívül szombaton előadásokat filmvetítéseket, halászháló-kötő bemutatót, vadétel, bor- és mézkóstolót tartanak.

Szelfizz gemencen.png

Mezőmegyer

Szombaton a Mihály napi népszokásokat elevenítik fel a helyi Arany Színkör előadásában. Kísérőprogramuk a 77 magyar népmese játszóház, melyet sakk, malom, kispályás foci, a gyerekeknek zsákba-futás, lángos-evő verseny egészít ki, és a Megyeri Kézműves Falu segítségével hagyományos népi játékokat, nemeztárgyakat készíthetnek a gyerekek és a felnőttek egyaránt. A „Jó ízek hagyományosan” elnevezésű főzőversenyre vasárnap kerül sor, ahol a zsűri döntése alapján díjazzák a legjobb-legfinomabb birkaételeket. Játszóházi és kézműves kísérőprogramjaink ezen a napon is megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek.

Csongrád

Csongrádon szeptember 27-én Szent Mihály napi káposztafőző versenyt tartanak kóstolóval, sportprogramokkal és koncertekkel. a rendezvény különlegessége, hogy ez a fürdő utolsó nyitvatartási napja a felújítás előtt.

Dévaványa

Betakarítási ünnepet tartanak Dévaványán – kóstolási és bemutatási lehetőség mindennemű zöldség és gyümölcs felhasználásával.

Bucsa

A Szent Mihály napi program keretében csülökfőző versenyt tartanak, óriásbábos felvonulás, gólyalábas mesejáték, szüreti táncház, Éles István humorista fellépése szórakoztatja a közönséget. Természetesen sor kerül a 20.30 órai Szent Mihály-napi tűzgyújtásra is.

Szeghalom

A Városi Sporttelepen 18.00 órától közös szalonnasütésre várják a családokat, baráti társaságokat. 20.00 órától fellép Szekeres Adrienn énekesnő, 20.30-kor pedig az országos tűzgyújtáshoz kapcsolódva meggyújtják a máglyát.

Füzesgyarmat

A Kastélypark Fürdő előtti téren 15.00 órától gyermekműsor, a népdalkör fellépése, kézműves foglalkozások, sétakocsikázás, 16.00-tól az egészséges életmód jegyében vérnyomás- és  cukormérés valamint Dance Aerobic bemutató várja a vendégeket. A 20.30 órai közös tűzgyújtást After Party követi.

Mezőhegyes

Hangulatos program várja a látogatókat Mezőhegyesen a Nagymagtár mellett 19.30 órától. Látható lesz a Tűzkígyó körtánc Mátó Mihály tárogató kíséretében, Szent Mihály tüzét pedig Rajos István, a Mezőhegyesi Hagyományőrző és Ősi Magyar Harcművészeti Klub vezetője tüzes nyíllal gyújtja meg. Vasárnap 9.00 órakor Szentmisét tartanak a Római Katolikus templomban.

Vésztő

Szeptember 26-án 17:00 órától Szüreti mulatságot tartanak a vésztői tájházban kézműves bemutatókkal, mustkészítéssel, népi játékokkal, csikós bemutatóval. Fellépnek a Bartók Béla Népdalkör, Gál István és zenekara és a szüreti felvonulás táncosai valamint a Tabán néptáncegyüttes Békéscsabáról. Szeptember 27-én Szüreti felvonulást és Szüreti bált tartanak. 20.15-től tűzijáték, 20.30-tól pedig máglyagyújtás várja az érdeklődőket.

Hódmezővásárhely

Szombaton 15.00 órától a Szent István Város-Rehabilitáció projekt nagyszabású zárórendezvényére kerül sor rengeteg fellépővel, többek közt L.L. Junior, Korda György és Balázs Klári, a PopArt Együttes és Fásy Ádám szórakoztatja a közönséget.

Szeptember 26-27-én kerül sor a városban a Nagy Sportágválasztó napra, ahol rengeteg sportág kipróbálható egy helyszínen élsportolókkal, edzőkkel, szakmai tanácsadással. Pénteken a regisztrált oktatási intézményeket várják, szombaton pedig a családokat, egyéni látogatókat a Hódtói Sportcsarnok melletti füves területen 8.00 és 16.00 óra között. Szombaton a Balogh Imsi Sportközpontban a Fit-Kid A egyéni, B csoportos Grand Prix III. fordulója valamint a Fitness Woman, Fitness Lady verseny zajlik.

Hodmezovasarhely_cut.jpg

A Zöld Szikla Művészet- és Természetvédő Alapítvány bemutatja a „Mi szedjük össze magunkat” ökotalálkát. A vicces elnevezés egy nemes ügyet takar, egy kerékpártúra keretében a csatlakozók részt vesznek a Tisza árterének kitakarításában, szebbé tételében. Gyülekező szombaton 8.30-kor a Kossuth téren, indulás 9.00 órakor. A kesztyű, zsákok és védőital biztosított, a jó hangulatot mindenki maga hozza.

Érdekesnek ígérkezik a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által szervezett Kutatók éjszakája és Kutatói börze is, ahol többek között olyan különleges témákba kaphatunk bepillantást, mint a lézeres lövészet, az „élőben” folyó kórbonctan, a trófeabírálat, a „tejút” vagyis a tej útja a tehéntől az asztalig.

Szombaton Nyílt Napot tartanak a felújított Sóshalmi Olvasókörben, amely az olvasóköri aktív közösségi élet méltó színterévé vált. 9.00-14.00 óráig a látogatóknak borkóstolóval és hagyományos hódmezővásárhelyi túrós lepénnyel kedveskednek.

Szentes

27-én egész napos kézműves vásár, szüreti forgatag, közben játékos-verses bemutatók, gyermekműsorok, népzenei bemutatók, borkóstoló várja az érdeklődőket. A Koszta József Múzeumban a szőlészet, borászat, mustkészítés és pásztorünnepek jegyében zajlanak a programok. A 20.30 órai tűzgyújtásnál a Spiral Flames tűzzsonglőr csoport működik közre.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr756727551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása