Irodalmi örökség: Móra családfa

2014. január 30. 10:26 - HriczElvira

Móra Márton halálának 100 éves évfordulójával tavaly kezdődött a Móra Emlékév Kiskunfélegyházán. 2014-ben Móra Mártonnéra, Móra Istvánra, Móra Ferencre és Móra Juliannára emlékeznek, mindannyiuk születésének vagy halálának kerek évfordulója kapcsán.

Móra Ferenc Emlékház.JPGMóra Ferenc szülőháza ma emlékház Kiskunfélegyházán

Kapus Bélánénak, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület irodalmi szekciója vezetőjének köszönhetően mindenki megismerheti a Móra családfát. Hosszú kutatómunkát követően a nagyközönség 1858-tól kezdődően követheti a Móra család életét.

2014. január 30-án Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban előadást hallhatnak az érdeklődők a kutatások eredményéről, Móra családfájáról.

Márciusban tartják az Akik a mórai talentumból örököltek című könyv bemutatóját, melynek melléklete tartalmazza az összeállított családfát. A könyv 18 Móra leszármazottat és az ő munkásságukat dolgozza fel. Nagyon sok, eddig ismeretlen képet tartalmaz, melyek a családfakutatás közben kerültek elő. A könyv és a családfa is 1858-tól indul. Móra Márton ekkor érkezett ugyanis Félegyházára mint vándorló mesterlegény, itt telepedett le és alapított családot. Móra Márton és felesége nagyon egyszerű és szegény emberek voltak. Gyermekeik mégis nagyon sok talentumot kaptak tőlük.

A Móra Emlékévek keretében további programok kapcsolódnak a XX. századi magyar próza klasszikusának emlékéhez. Februárban Móra Ferenc Emléknapot rendez a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Móra Emlékbizottság. Ezt követi májusban a Móra találkozó, melyre minden családtagot meghívnak. A találkozó emlékünnepséggel kezdődik, amit hálaadó szentmise követ az Ótemplomban, majd az ünnepség a Móra Ferenc Általános Iskolában folytatódik, és a könyvtárban kiállítással zárul.
Ősszel Móra Istvánra emlékeznek, születésnek 150. évfordulója alkalmából. Az esemény kapcsán újból kiadják Móra István 1894-ben megjelent első és egyetlen verseskötetét. Ezenkívül lesz még novellamondó és dramatizálási verseny, Móra vetélkedő, szeptemberben pedig a Kiskun Múzeumban Móra Emlékülést tartanak és régészeti kiállítás is nyílik. 

Forrás: Tourinform Kiskunfélegyháza

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr695789653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása