Dél-alföldi sikerek Az Év Természetfotósa 2013 pályázaton

2013. november 06. 12:50 - HriczElvira

Huszonegyedik alkalommal adták át Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós elismerését. Az Év Természetfotósa díjat a Magyar Természettudományi Múzeumban megtartott hagyományos díjátadó és kiállítás-megnyitó ünnepségen Máté Bence vehette át – immár negyedszer.

Mate_Bence_Tanyerajkuak_Ev Termeszetfotoja_02-0-2816-ETF-preview.jpg

Máté Bence: Tányérajkúak - Az Év Természetfotója 2013

Amint a 2013. november 5-i eseményen kiderült, a legjobbak között számon tartott magyar természetfotósok az idén is alaposan kitettek magukért. A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által kiírt és lebonyolított GDF SUEZ Az Év Természetfotósa 2013 pályázatra 307 pályázó 3822 fotóval nevezett, összesen 14 kategóriában. A beérkezett pályaműveket elismert fotóművészekből álló zsűri (Kármán Balázs, Bánkuti András, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Kalotás Zsolt, Novák László és Vizúr János) három lépésben bírálta el. 

Balla Tihamér: Tavaszi szél - Az Év Ifjú Természetfotósa 2013 
 
Az összesített eredmény alapján Az Év Természetfotósa címet 2013-ban Máté Bence nyerte el, akinek Tányérajkúak című képéért egyúttal Az Év Természetfotója díjat is odaítélték. Az Év Ifjú Természetfotósa az idén Balla Tihamér, 1997-ben született szegedi diák lett. A legjobb búvárfotós elismerést Tökölyi Csaba érdemelte ki a víz alatti fotókollekciók versenyében.
 

Tökölyi Csaba: Csikó - Az Év Búvárfotósa 2013, PapuaParadise EcoResort különdíj

A pályázat fődíjasa idén is Kiss Jenő makói szobrász kisplasztikáját, valamint pénz- és tárgyjutalmakat vehetett át; a támogatók által felajánlott díjak összesen, mintegy kétmillió forint értékűek voltak.

A hagyományos kiállítás anyaga a kor kihívásának megfelelően digitalizált változatban is megtekinthető iPad-en, illetve a magyar felhasználók részére ingyen letölthető az Apple iBook store-ból. A naturArt Facebook-oldalán található alkalmazás révén megtekinthető mind a 123 kép, amelyekre szavazni is lehet – a legtöbb szavazatot kapott fotó lesz a pályázat közönségdíjas képe.

Kis Csaba: Keringő - Kompozíció, forma és kísérletezés kategória I. díj

A hagyományoknak megfelelően a pályázat utolsó fordulójába bejutott képekből az idén is kiállítást rendeztek a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az itt látható képek kerültek be az Alexandra kiadásában megjelent, Az év természetfotói Magyarország 2013 című kötetbe.


Kerekes M. István: Legyek birodalma - Állatok és környezetük kategória I. díj

A lebilincselő fotográfiából rendezett tárlat 2013. december 31-ig – a Magyar Természettudományi Múzeum nyitva tartási ideje alatt – látogatható.

Forrás: ng.hu

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr805617939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása