Kolbászfesztiválra hangolódunk

2012. október 02. 11:55 - HriczElvira

Reggel az autóban ülve hallgattam a rádiót és meghallottam a Csabai Kolbászfesztivál hirdetését. No, nem mintha nem tudtam volta róla, hogy lesz - persze, hogy tudtam, készülünk is, jönnek a barátok, ismerősök, kollégák - de a részletes programmal eddig nem igazán törődtem. Mivel dolgozni is fogunk - kitelepülünk, majd keressetek! - úgy voltam vele, valami majd csak lesz, eddig még sosem unatkoztunk :-) Most viszont felkaptam a fejem. A Molnár Dixiland Banddel Malek Andrea is érkezik, ami még izgalmasabbá teszi majd a koncertet. Ebben az évben minden napra jut egy "nagy durranás". Mindjárt az első napon (pénteken) Geszti Péter és a Gringo Sztár lesz, szombaton Magna Cum Laude, vasárnap Quimby, hétfőn Hooligans és Budapest Bár.

Szombaton Szerbiából itt lesz a 3+2, vasárnap határon túli magyar prímások, Lajkó Félix , Pál István Szalonna, Lakatos Róbert magyarországi népzenészekkel, Doór Róberttel, Ürmös Sándorral és Mester Lászlóval lépnek fel, hétfőn pedig Nótár Mary  jön - hiszen a disznótoros hangulathoz elengedhetetlen a mulatós zene!

Ami persze nem maradhat el, a disznóvágás-bemutatók és a kolbászgyúrás - az idén is 500 csapat méri össze gyúrótehetségét - valamint a"gyereknap". A szervezők azonban most ezt is "megfejelték" egy különlegességgel - a Csodák Palotája a Millenárisról való kiköltözése és a Camponába való beköltözése előtt Békéscsabára teszi a székhelyét, egészen pontosan a Kolbászfesztiválra! Vasárnap és hétfőn egész nap a kiállított játékok közt kalandozhatunk, sőt, délután egy órától este nyolcig óránként a színpadon fizikai kísérleteket fognak bemutatni!

Perrsze mindez csak töredéke annak, hogy mi is lesz ott négy napig. Nos, megyünk vagy megyünk? :-)

darmi

Csapat építő tréning kicsi.jpg


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonadelalfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr134815158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása